top of page

Acerca de

A BAALBEK TÖRTÉNETE

A Baalbek 2015 novemberében nyitotta meg először kapuit, a Buddha-Bar Hotel Budapest éttermeként, a Mellow Mood Hotels üzemeltetésében.

Baalbek-2022-aprilis-molnardani-web-size-9665_edited.jpg
20200528-124121-D78_3357_edited.jpg
baalbek_72_078.jpg

AZ ÉTTEREMRŐL

A Baalbek egy napfényben úszó étterem, ahol kiváló hangulatban próbálhatjuk ki a mediterrán konyha remekeit. Konyhánkon újjáélednek a tradicionális libanoni ízek, melyek a szépséges Duna-parti panorámával és a legendás arab vendégszeretettel ötvözve igazán különleges hellyé varázsolják éttermünket. A hagyományos libanoni fogások mellett Budapesten egyedülálló shisha választékkal készülünk vendégeinknek.

Nem véletlenül esett a Baalbek névre a választásunk, éttermünk neve beszédes: egyszerre idézi meg a libanoni napfény városát és Csontváry-Kosztka Tivadar híres festményét.

Budapest első hagyományos libanoni éttermeként nyitottunk meg, azzal a nem titkolt céllal, hogy megszerettessük a Közel-Kelet fogásait a fővárossal. Ez a törekvésünk az évek alatt nem változott. Ajtónk tárva-nyitva állt mindenki előtt, több éven keresztül, mindaddig, amíg el nem jött a változás ideje és 2018-ban az épülettel kapcsolatos változások miatt bezárt az étterem.

Baalbek-2022-aprilis-molnardani-web-size-9823_edited.jpg

AZ ÚJ KEZDET


2019-ben párszáz méterrel arrébb költöztünk a Belgrád rakpart 22 alá, ahol megkezdtük a felújítást és átalakítást. Ma pedig megújulva, tágas belső terekkel, külön emelettel, csodás kilátással és új designnal várjuk, új és régi vendégeinket. A helyszín új, de a keleties vendégszeretet a régi!

bottom of page